Najmányi László agya – JOBB FÉLTEKE

Najmányi László
AGYAM JOBB FÉLTEKÉJE

"See, the problem is that God gives men a brain and

a penis and only enough blood to run one at a time."

Robin Williams

Nem plázacicák, nem hárpiák, nem is sellők. Agyam budoárszerűen berendezett, testem baloldalát irányító jobb féltekéjének személyzete, jóval több, mint 50 milliárd (pontos számuk kikapcsolásomig titkosított) áldozatra, empátiára, törődésre, szeretetre egyaránt kész, saját lelkiismerettel felszerelt neuron alapvetően emócióim kialakulásáért és karbantartásáért felelős. A jobb félteke végzi a mintázatok és formák felismerését, az arcvonásokra való emlékezést, a művészetek értékelését. Itt, ebben a finom érzékkel dekorált, egyszerre elandalító és felfrissítő labirintusrendszerben székel humorom, itt összpontosulnak zenei, táncművészeti, és tájékozódási képességeim, és ebben a szakrális térben működik képzelőerőm központja is.

Míg bal féltekém legénységére az intellektuális szigor, a fogalmi kérlelhetetlenség, a katonás rend és logika jellemző, a jobb féltekében uralkodó állapotok inkább egy lányiskolában rendezett afterparty buja lazaságára emlékeztetnek. Mind az 50 milliárdnál is jóval több helyi neuron – neuronka – egyszerre beszél, énekel, csivitel. Félmondatonként váltanak témát, miközben hajukat, sminkjüket igazítják, mobiloznak, shoppingolnak, körmösöznek és bájosan intrikálnak. Ki, hol, mikor, kivel, miért és hányszor. Jaj de cuki az az apró kis neuron-gyerek! Látszik a huncut pontszemén, hogy fel akarja robbantani az egész világot! És nézd a szarvacskáit! Milyen hegyesek és milyen szép pirosak! És a nyelvecskéje! Hegyes bizony, és már kétágú! És a lábujjacskái! Egyenként szopogatnám mind a 268-at!

Jobb féltekém serény munkatársai szeretnek bölcs mondásokat idézni, és kicsordul a könnyük virágok, naplementék, kutyusok, cicák láttán. Ők a siker biztosítékai. Ha szeretnek egy mutatványt, az biztosan felfut. Ha nem jön be nekik valamely szellemi termék, az halott. Memóriájuk szelektív, metalogikájuk non-lineáris – szépségük mellett e két tulajdonságukban rejlik erejük. Ők az örök túlélők. Amikor a bal félteke legénységét már rég elvitte az unalom és a dögvész, ők még mindig vidáman hancúroznak.

Mindezeket előrebocsátva, és némi kulturantropológiai viccelődést megengedve jelentem ki, hogy a jobb féltekémet benépesítő, megszépítő, otthonossá varázsló neuronkák tiszta lelkiismerettel mégsem minősíthetőek a plázacicák szubminiatűr megfelelőinek. Például azért sem, mert a plázacicákkal ellentétben velem, és a bal féltekémben állomásozó bajtársaikkal együtt rendszeresen olvasnak könyveket. Míg a neuronkák elsősorban az olvasott művek érzéki, érzelmi vonatkozásaira fókuszálnak, például ők hívják fel figyelmemet az egyes könyvek stílusbeli értékeire, humorára, tapintására és illatára is, hím neuronjaim főleg szövegelemzéseket végeznek, logikai kapcsolódás-rendszereket térképeznek fel, és referenciákat azonosítanak.

Nem lepődtem meg különösebben, amikor észrevettem, hogy jobb féltekém apró tündérei a nyomtatott tartalmakat preferálják az e-könyvek ellenében. Elektronikus könyveket olvasva a papír és a nyomdafesték illatát hiányolják szenvedélyesen. Ezért javasoltam nemrégiben az egyik e-könyvolvasókat gyártó amerikai nagyvállalatnak, hogy berendezéseiket lássák el a nyomdafesték és penészes, dohos papír szagának keverékét kívánságra kilövellő, cserélhető patronokkal, amelyek lehetővé tennék, hogy az e-könyveket olvasók is részesülhessenek a nyomtatott, régi könyvek lapozgatásának illat-élményében.

Jobb féltekém pillanatnyi szünet nélkül, immár csaknem 7 évtizede csivitelő népessége, bár meglehetősen akaratos, s akaratát érvényesíteni nem habozó egyedekből áll, mégsem hasonlítható a koponyámon kívüli teret károgásukkal, gonosz vibrációkkal megtöltő hárpiák kolóniáihoz. A legfontosabb különbség közöttük, hogy az én neuronkáim csinosak, szépek, takarosak, szexik, amit a hárpiákról még legfanatikusabb rajongóik sem mernének mondani. Külcsín és belbecs kéz a kézben járnak. Az elhanyagolt, otromba, megkomponálatlan külső mindig ronda, rothadó belső tartalmakat takar. Neuronkáim abban is különböznek a hárpiáktól, hogy nem ragaszkodnak a közlések igazságértékét, erejét korlátozó politikai korrektséghez (PC), ami a hárpiák legeredményesebb lélekgyilkoló eszköze, amelynek birtoklása és használata a kisebbrendűségi komplexumok személyiségredukáló, dimenziótlanító jelenlétére utal.

Végül sellőknek sem minősíthetők a jobb féltekémet olyan pihentetően lakhatóvá berendező, szuperérzéki nőnemű neuronok. A sellők, ezek a félig ember, félig állat, első pillantásra akár csinoskának is vélhető, de a valóságban végzetesen szextelen, ikrákkal szaporodó (bizonyos pártok és történelmi egyházak mesterségesen is tenyésztik őket), a kollektív tudat ülepítőmedencéjéből kicsöpögő, kiszivárgó lények a poszt-bolsevista, poszt-náci társadalmak komisszárjai, hiperaktív KISZ-szervezőtitkárai, Lenin-lányai, Hitler-jugendái. Ezek a különböző felsőfokú képezdékből frissen kikerült, szakterületüket csak bulvárszinten ismerő, az élet dolgaiban tökéletesen tájékozatlan, de rendkívül ambíciózus, agresszív, sem az empátia, sem az önképalkotás képességével nem rendelkező, súlyosan önbecsüléshiányos, vertikálisan halmozottan kihívott, torz, megállíthatatlanul pörgő mutációk ma a közélet, ezen belül – többek között – az államigazgatás és a kultúra kulcspozícióiba telepítve pusztítanak, nem tűrve az élet legapróbb jeleit sem hatalmi körükben. Velük ellentétben neuronkáimat nem a hatalmi téboly, hanem az értékteremtés, létem magasabb szintre emelésének vágya vezérli. Közülük egyik sem gügyögne, venne szépívű ajkaira olyan, a kortárs sellők által a közlés elértelmetlenítésére használt szavakat, mint a „szióka”, „helóka”, „köszike”, „bocsika”, „parácska”, „szomcsika”, „depike”, stb.

Összefoglalva: míg féltekéim összes neuronját tisztelem, valamennyiük munkáját nagyra becsülöm, és minden lehetséges fórumon hirdetem felsőbbrendűségüket, a jobb féltekém személyzetéhez érzékileg is kötődöm. Mivel mindig velem vannak, hű, megértő, segítő, lelket gyönyörködtető társaim örömben, gondban és bajban, sohasem érzem egyedül magam. Bal féltekém harcosaival eszmét cserélek és velük együtt futok, míg jobb féltekém amazonjaival éjjel-nappal flörtölök, énekelek és táncolok.